Palóc lányok a tudomány felé! - NTP-NEER-20-0019

Támogatók logói

„A nemek egyenlő esélyű részvételének biztosítását célzó, speciális hazai tehetséggondozó programok támogatása” 


A Tehetségeket Segítő Egyesület az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő segítségével a Salgótarjáni Uzoni Péter Gimnázium és Általános Iskola 7.-8. o. diáklányaival valósította meg. A pályázat keretében a lányok képesség mérésével kezdtünk, (intelligencia, szorongás, tanulásmódszertan, szövegértés, számolási készség). A természettudományi szakkörnek (matematika, kémia, informatika) az intézmény adott helyet.

Csoportkép a csodák palotájában Lavrincz Attiláné Erika nénivel

 

A szakkör keretében a lányoknak pályaorientációs foglalkozásokat is tartott az osztályfőnökük, Lavrincz Attiláné, az intézmény igazgatóhelyettese. A kémia foglalkozásokat Gyöngyösi Istvánné kémia szakos tanár, a matematika foglalkozásokat pedig az intézmény másik igazgató-helyettese, Godó Renáta tartotta. Baloghné Ivády Éva informatika szakos tanár pedig az informatika foglalkozásokon igyekezett a lányokat sikerélményhez juttatni a robotok segítségével. Kirándulásokat is szerveztünk, Budapestre a Csodák Palotájába, ahol természettudományos kísérleteket nézhettek és kísérleteket végezhettek a lányok. A Salgótarján Beszterce téren Nógrád megye élővilágának ősi maradványainak szobor, rézkarc megtekintetése mellet előadást hallgattak a lányok.
Köszönjük szépen az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek, hogy megvalósíthattuk a programunkat és így a lányoknak sok sikerélményben volt részük.
Programfelelős: Dudok Györgyné a TSE elnöke 

 

Uzonis lányok robotokat tesztelnek