Tehetségnap a SKÁID Székhelyintézményben

  • Nyomtatás

Az emberek ülve figyelik az előadástA Salgótarján – Fülek Térségi Tehetségsegítő Tanács a Nemzeti Tehetség Program keretében Tehetségnapot szervezett.

   Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt NTP-TTM-12-P-0032 sz. a Didaktika Egyesület Tehetségpont által megnyert pályázat projektjét valósítja meg a Tanács. Tehetségnap keretében  egy másik pályázat szintén az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt NTP-ITM-12-P-0014 sz. pályázat keretében Bátonyterenyén  Dancsó János bútorasztalos mester tehetséggondozó műhelyében tevékenykedő   7.-8. osztályos tanulók munkáiból kiállítás nyílt. A résztvevők megtekinthették az igényesen kimunkált eszközöket (szerszámos láda, virágtartó, szalvétatartó, dobozok…). Valamint kiállítás nyílt a szépen rajzoló tanulók munkáiból, Földi Gergő irányításával. A Tehetségnapon a SKÁID Székhelyintézmény tanulói köszöntötték a tehetséggondozási tevékenységet fontosnak tartó megjelenteket. Majd Dudok Györgyné, a Tanács titkára beszámolt a Tanács elmúlt időszakban végzett tevékenységéről.

Kormos Dénes a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum tagja, a Tehetségsegítő Tanácsok koordinátora „A tehetséghálózat erőforrásai” címmel tartott előadást. Ezt követte Simon Tibor a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Salgótarjáni Tankerületének igazgatója, aki a tankerület felépítéséről, működéséről tájékoztatott. A Tanács fontosnak tartja a tőlük elszármazott, de sikeresen révbe ért „öreg diákok” visszahívását, példaként állítva a jövő nemzedéke elé.

Az emberek ülve figyelik az előadástaz emberek ülve figyelik az előadást

Most dr. Rédei Gyöngyi a KLIK főosztályvezetőjét hívták el, aki annak idején Simon Tibor igazgató úr tanítványa volt.

A kellemes délutánt az Ifjú Nógrád Táncegyüttes fiatal csoportja, a Viganó Gyermektánc együttes műsora zárta.

Salgótarjánban, az „Alba” üzletházban kibérel a Didaktika Egyesület Tehetségpont egy iroda helységet (Oktató Központot), ahová a Tanács tagjai rendszeresen várják az érdeklődő szülőket, gyerekeket, fiatalokat, tehetséggondozással kapcsolatos tanácsadással. A Tanács tagjai augusztus 1-től, rendszeresen, minden héten egy alkalommal várják a tanácskérőket, érdeklődőket.

 A Tanács szeretné felfedezni, felkarolni a tehetséges fiatalokat. Ezért minden mesterember és tehetségét továbbadni szándékozó segítségét várják. A most készülő weboldalon minden információ megtalálható.